Láncszem projekt

A Kamasztér Alapítvány közösségfejlesztő programot indít azzal a céllal, hogy a hátrányos helyzetű családok gyermekei megkaphassanak mindent, ami szükséges ahhoz, hogy versenyképes felnőttekké válhassanak, a felnőttek pedig piaci alapú munkából tudjanak megélni.

A kiválasztott településen az alábbi fejlesztések valósulnak meg:
  • Akkreditált pedagógusképzések, tanítóknak, tanároknak és óvodapedagógusoknak
  • Kommunikációs tréning, helyi intézményeknek, vállalkozásoknak
  • Gyermek-szülő kommunikációs képzés szülőknek
  • Közösségfejlesztő és egészségmegőrző programok
  • Tehetségfejlesztés – tehetséges fiataloknak
  • Kamasz coaching – problémás kamaszok számára
  • Mentorálás – középiskolás fiataloknak
  • Pályaorientáció, iskolásoknak

TÁMOGATÁS:

Amennyiben szívesen támogatnád a kezdeményezést, az alábbi bankszámlaszámra várjuk a felajánlásodat. Megfelelő támogatás esetén, a projekt keretében társadalmi vállalkozás indítására is nyitottak vagyunk, mely közvetlen munkahelyteremtéssel, fenntartható jövedelemszerzési lehetőséggel járul hozzá a településen élők számára a minőségi életvitelhez.

BANKSZÁMLASZÁM:
OTP Bank 17703006-20069823-00000000
(Közlemény: Láncszem)

Önkéntes jelentkezés és Pro Bono:

Amennyiben önkténtes munkáddal támogatnád a projektet, kérlek jelentkezz az alábbi elérhetőségek valamelyikén.

Kamasztér alapítvány:
  +36 30 910 6066
  info@kamaszter.hu