1072 Budapest, Dob utca 52. +36 30 912 25 34 iroda@kamaszter.hu

TÖRŐDJ VELEM!

Küldetésünk a hátrányos helyzetű, átmeneti nehézségekkel küzdő tehetséges gyerekek mentális támogatása. Annak érdekében, hogy ezek a gyerekek képesek legyenek talpra állni, megküzdési stratégiákat kialakítani az életük során felmerülő nehezebb időszakok megoldására és hogy tehetségüket kamatoztatni tudják saját maguk és a társadalom számára egyaránt. 

Célunk, hogy Magyarországon minden mentális problémával küzdő gyerek tudja, hogy hozzánk bármikor fordulhat!

Miért csináljuk?
Hogy a jövő generációjának szebb jövője legyen! A Kamasztér Alapítványnál azért dolgozunk, hogy a hátrányosabb helyzetű családok gyermekei is megkapják azt a támogatást, amely szükséges a mentális egészségük és lelki jólétük fenntartásához. Ezáltal számukra is megnyílik az út, álmaik megvalósítása felé. 

A projekt célja
Egyéni sorsok megmentése a programban részt vevő gyerekek speciális, egyénre szabott fejlesztésével. 

 A pszichológia tudomány fejlődésének köszönhetően ma már számtalan mentális fejlesztési forma áll rendelkezésre, melyek által a “problémás” vagy “speciális” gyerekek is megfelelő segítséget kaphatnak ahhoz, hogy pszichés problémájukat ne csak felfedezzék és kielemezzék, hanem fejlesztő foglalkozások során helyreállítsák mentális egészségüket.  De sajnos nem minden “problémás” gyerekkel rendelkező szülő engedheti meg magának, hogy megfelelő szakember segítse gyermekét a fejlődésben.

A Te anyagi támogatásoddal, és a mi szakértelmünkkel együtt tehetünk értük.

Egyéni sorsok, melyek megváltozhatnak A MI SZAKTUDÁSUNKKAL és A TE ANYAGI TÁMOGATÁSODDAL

Ismerkedj meg történeteikkel!

A kis balerina

A kis balerina, olyan tornász kislány, aki képes véghezvinni még a lehetetlent is. Csodálva nézzük irigylésre méltó testfelépítését, hajlékonyságát. Ugyanakkor környezetében senki sem tudja, hogy ennek nagy ára van. A versenyek és elvárások okozta stressz súlyos táplálkozási és önképzavarhoz vezetett nála. A kis balerina anorexiával küzd. Szerencsére szülei még idejében felismerték a problémát, és a segítségünket kérték a megoldásban. A kislány azóta terápián vesz részt tapasztalt sportcoachunknál és annak eredményeként sokat fejlődött, sőt ma már sorra nyeri a versenyeit. Terápiájának folytatásával élsportolóvá válhat, ugyanakkor szülei sajnos annak anyagi terhét már nem tudják tovább viselni.

Tudta Ön, hogy Magyarországon minden ötödik anorexiás esetnek végzetes következménye van? Hazánkban a statisztikai adatok szerint, a balerinához hasonló, úgynevezett esztétikai sportágban versenyző serdülő lányok 62%-a szenved anorexiától, mivel ezek a sportágak nagy hangsúlyt fektetnek a testi megjelenésre.

Támogatásoddal részese lehetsz a kis balerina sikereinek, és hozzájárulhatsz az anorexia, mint Magyarország egyik legelterjedtebb tini betegségének megfékezéséhez.  A kis balerina betegségből való gyógyulása számtalan hasonló helyzetben lévő tornász kislánynak adhat reményt egy egészséges, szebb jövőre. 

Hogyan járulhatsz hozzá a balerina gyógyulásához?

Az Énekesnő

Az Énekesnő énekhangja olyan, mintha már most operaénekes volna. Tehetsége nem csak az énekben, hanem egyéb művészetekben is megmutatkozik. Gyönyörűen rajzol, fest, kerámiázik, a fotózás is érdekli és versmondásból is messze felülmúlja társait. Az Énekesnő tanulási nehézségekkel küzdő, iskolában alulteljesítő kislány volt míg ránk nem talált. Ma már matematikából az élen jár. A jövője azonban még bizonytalan. Hisszük, hogy további támogatásunkkal szép, sikeres jövő áll előtte. 

Számára speciális tanulást segítő módszert fejlesztünk, amely hasznosítható más hasonlóan tehetséges, iskolai keretek között alulteljesítő gyerekek oktatásában is. 

Rengeteg oka lehet, ha egy gyereknek nem megy valamelyik tantárgy, vagy egyszerűen maga a tanulás, mint tevékenység okoz gondot. A szülők vagy későn vagy egyáltalán nem veszik észre, hogy baj van és sajnos sok tehetséges gyereknek megy el a kedve a próbálkozástól, ha a tanulási nehézségei miatt folyamatosan kudarcok érik. 

A hivatalos statisztikák szerint a közoktatásban a tanulási és egyéb nehézségekkek küdző tanulók száma a teljes tanulólétszám 11%-a. Ezek a gyerekek az élet egyéb területén remekül funkcionálnak, az iskolában azonban teljesítményromlás, az iskolával kapcsolatos motiváció csökkenése, valamint másodlagos problémaként iskolához kötődő szorongás, szégyen, kortársak részéről kiközösítés, bántalmazás jelenhet meg.

Támogatásoddal biztosíthatod az Énekesnő tanulási sikereit és a hozzá hasonló helyzetű művészetekben tehetséges gyerekek megnyilvánulási lehetőségeit.

Hogyan járulhatsz hozzá az Énekesnő gyógyulásához?

A Művésznő

A Művésznő egy 13 éves kislány, akinek szobáját saját kezű, gyönyörű rajzai borítják be. Sokat rajzol, mert gyakran van egyedül. És bár szobájának ajtaja tárva nyitva, mintegy néhány jó szóra, szeretetre várva, mégsem érkezik melegség kívülről számára. A Művésznő legnagyobb problémája, hogy érzelmileg elhanyagolja a családja

Alapítványunk törődést, kizárólagos figyelmet, érzelmi intelligencia fejlesztést biztosít számára. Korábban nehézséget jelentett neki mindennemű szabály elfogadása, kommunikációs stílusa, érzelmi reakciói botrányosak voltak. Mára azonban támogatásunknak hála sokat változott, a chatpont munkatársaival együttműködik és nyitott az együttműködésre, a tanulásra a fejlődésre.

Elsődlegesen az szülőkkel való érzelmi kapcsolat döntő jelentőséggel bír a gyermek érzelmi fejlődése szempontjából. Amennyiben a szülő felismeri gyermeke aktuális hangulatát, megfelelően visszatükrözi érzelmi állapotát, a gyermek megtanul jelentést adni érzéseinek. Ha hiányzik ez az empatikus, támogató kapcsolat, a gyermek bennragad az érzelmek zűrzavaros rengetegében, ezen kívül nem tudja megfelelően elsajátítani azokat a készségeket, amik a baráti kapcsolatok kialakításához elengedhetetlenek, így nem tudja kivel megosztani érzéseit, félelmeit, és hajlamosabb a magányra.

A Művésznő érzelmi elhanyagoltsága okán továbbra is nehezített érzéseinek, nehézségeinek megfogalmazása, ezért szüksége lenne érzelmi intelligenciáját fejlesztő, problémáinak mélyebb megértését célzó terápiára. Támogatásoddal megvalósíthatja álmát: grafikussá, festővé válhat, mely az ő környezetében egyenlő a csodával.

Hogyan járulhatsz hozzá ehhez?

A Táncos

A Táncos imád táncolni, igazi művészlélek. Van benne egy jó nagy adag életszeretet. Őt nem zavarja a hiba, sem az, ha hamis a hangja, azért táncol és énekel mert ez az élete. A mozgás a lételeme. Örömét tánccal fejezi ki, táncol, ha valami nem megy neki, táncra perdíti a szomorúság és táncol, ha szavakkal nem tudja elmondani. A Táncostól igazán tanulhatnának mások boldogságot. A táncosnak egyetlen egy gondja van, a belső kényszeres programja. Ő az iskolai stressz áldozata. Amióta az eszét tudja kényszer hajtja. Nagy szüksége van a terápiára. 

A Táncos, ha nagy lesz, táncmester lesz. Táncával fogja felvidítani az embereket. Az a célja, hogy a nézőket boldoggá tegye. Terápiája lehetővé teszi számára céljai megvalósítását az élhető jövőjének biztosítását.  

Talán többünkkel előfordult már, hogy amikor másokkal voltunk, igyekeztünk az ő problémáikra hangolódni, felvidítani őket, viszont egyedül maradva, saját szorongásainktól menekülve, valamilyen pótcselekvést kerestünk. Vagy csak egyszerűen kimerültnek, üresnek éreztük magunkat. 

A kényszerbetegségnek számos oka lehet. Az epidemiológiai vizsgálatok 0,5%-os előfordulást mutatnak a magyar gyermekek körében. Az oktatási rendszer által támasztott magas elvárások sok gyermekből szorongást váltanak ki. A szorongás megszüntetése érdekében igen gyakran folyamodnak kényszer cselekvéshez. Ezek a cselekvések a szorongást, félelmet keltő helyzetek elkerülésére irányulnak. A kényszerbetegség tünetei jelentős szenvedéssel járnak a gyermek számára, az élet minden területére kihathatnak (iskolai teljesítmény, társas kapcsolatok, stb).

A Táncos egy a száz kényszerbeteg gyerek közül. Támogatásoddal nem csak az ő jövőjéhez, hanem sok más kényszeres gyerek életminőségének javításához is hozzájárulhatsz. 

Hogyan járulhatsz hozzá ehhez?

Támasztér Csetpont

Délután 4 óra, üzenet érkezett a Támasztér csetpont számára. Nagy a baj, segítsetek, mit tegyek? Kérdezi a gyerek. Minden nap így megy ez. Van, hogy elég egy beszélgetés, van amikor tíz is kevés. Minden gyereknek más a gondja, hol a családdal hol az érzelmekkel van a probléma. Este 8-ig nincs leállás, ha lenne még kapacitás tovább is tartana. 

Tedd lehetővé számunkra, hogy ránk találhasson minél több problémás kamasz! 

Támogatásodat a TámaszTér @csetpont üzemeltetésére költjük:

  • 10.000 Ft-ba kerül havonta az esetmegbeszélések helyszínének bérleti díja
  • 20.000 Ft-ba kerül 1 fő csetelő önkéntes szupervíziója (20 főnek lenne rá szüksége)
  • 30.000 Ft-ba kerül egy hónapban a hirdetése a csetpontnak
  • 60.000 Ft-ba kerül 1 fő csetelő önkéntes képzése (20 fő csetelő önkéntesünk van)
  • Más módon támogatom a programot: …..

Hogyan lehetsz részese a projektnek?

  • 15.000 Ft-tal egy alkalmas segítő foglalkozást biztosíthatsz a fiatalok számára
  • 75.000 Ft-tal 5 alkalmas segítő foglalkozást biztosíthatsz a fiatalok számára
  • 150.000 Ft elegendő egy 10 alkalmas fejlesztő programra a fiatalok számára
  • Általad választott összeg, melyet a fiatalok fejlesztésére fordítunk.