Önbizalom a sportban

Az Ö N B I Z A L O M a sportban nem más, mint az a magunkba vetett hit, hogy a felmerülő nehézségeket és problémákat képesek vagyunk kezelni, vannak jól bevált megküzdési stratégiáink. Bízunk magunkban, hogy bármi is jön, azzal meg fogunk tudni birkózni.

A “jól bevált” ugye azt is jelenti, hogy az a módszer vagy technika, amit alkalmazunk, az többszörösen kipróbált és bizonyított. Ebből talán következik, hogy

elengedhetetlen a próbálkozás, a folyamatos gyakorlás.

Az önbizalmunk alapját ugyanis részben az adja, hogy miképpen teljesítettünk egy korábbi, hasonló szituációban. Ha az agyunk által visszahívott képpel elégedettek vagyunk, akkor sokkal magabiztosabban tudunk odaállni a jelenlegi helyzethez is.

A belső kritikus

Az önbizalom kérdésének boncolgatása közben a sportolókkal folytatott munkám során mindig elővesszük a

belső kritikusunk által hol hangosabban, hol halkabban mondottakat.

A belső kritikus az, aki folyamatosan beszél hozzánk – akár akarjuk, akár nem. A házi feladat az szokott lenni, hogy megkérem a sportolót, hogy egy erre rendszeresített naplóban edzésről edzésre jegyezze fel, hogy miket “hallott”, hogyan szólt hozzá a belső kritikusa.

Érjük tetten a belső kritikust!

A következő alkalommal elővesszük a naplót és átnézzük a feljegyzéseket. A legtöbbször önostorozó, magát tehetségtelennek, alkalmatlannak, ügyetlennek bemutató mondatokat olvasok.

Mit tesz ilyenkor a mentáltréner?

Először is tudatosítja a sportolóban, hogy az a mód, ahogy magával eddig beszélt, az nem jó irány. Ezután igyekszem olyan egyszerű, bárki által elsajátítható és megtanulható módszereket mutatni, amelyek segítenek elhallgattatni ezeket a negatív hangokat.

Hogyan beszélsz te magadhoz?

Az egyik ilyen, általam nagyon kedvelt technika az, hogy megkérem a sportolót, hogy írjon magáról pár pozitív állítást. Ilyeneket, hogy:

“Ebben a szezonban sokat fejlődtem”,

“Nyomás alatt jellemzően jól teljesítek” vagy

“Szeretem a versenyzés alatt a kiélezett helyzeteket”.

Érdemes ezeket a megerősítéseket egy post-it-re felírni és jól látható helyre kitűzni (tükör, öltöző, stb.). Mindahányszor találkozunk ezekkel a kis cetlikkel, akár hangosan, akár magunkban olvassuk fel őket.

Egy másik technika kipróbálását és alkalmazását is szoktam ilyenkor javasolni és ez a következő: megkérem a sportolót, hogy

idézzen fel olyan szituációkat, amikor az edzője vagy a csapattársa megdicsérte őt, amikor valamiért elismerésben részesült.

A helyzet felidézése közben milyen érzések járják át?
Pontosan hol és mikor történt ez?
Mit tett azért, hogy megdicsérjék?
Miben segítette őt mindez?
Megkérem a sportolót, hogy írja le és igyekezzen minél több ilyen szituációt összegyűjteni.