A Támasztér @csetpont oldalán időnként nagyon szívszorító esetekkel lehet találkozni. Ilyen volt egy 11 éves kislány esete, aki a két ünnep között keresett meg minket. Már a bevezető mondata az volt, hogy mit csináljak, az anyukám megint részegen alszik, csak annyi időre kel fel, amíg enni ad valamit.
Ahogy írta, karácsonykor „anyukámmal nem nagyon tudtam lenni, mert a nap 6 órájában be van rúgva! Csak ma volt kivétel!” Az édesanyja kb. 2 éve iszik, amióta meghalt a kislány nagymamája. Velük él még a nevelőapja, akit utál, mert veri őket. Végső elkeseredésében fordult hozzánk, mert teljesen kilátástalannak érezte a helyzetét.
Kérdezgettem, van-e olyan felnőtt, akihez szükség esetén fordulhat. Igen is, meg nem is. Van egy keresztanyja, aki valamennyit segít, de ő sem lehet velük állandóan. A keresztanyja lánya a legjobb barátnője, ő hívta fel ránk a kislány figyelmét.
Ilyen helyzetben nagyon tehetetlennek érzi magát a segítő. Hiszen próbál tanácsokat adni, hogyan próbáljon túlélni a gyerek, vagy elcsípni egy olyan pillanatot, amikor az édesanyja józan, de “nem hallgat rám! Mindig azt mondja, hogy leszokik, de nem.”
A segítség, melyet ilyenkor adunk kevésnek tűnhet, hiszen a gyámügyet több okból sem hívhatjuk: akik nekünk írnak ismeretlenek, Facebookon keresztül nehezen vagy egyáltalán nem beazonosíthatóak. Azt is megígérjük minden alkalommal, hogy köztünk marad a beszélgetés. Ezeknél a szívfájdító eseteknél csak nyugtatgatni tudjuk a csetelőt, kedveseket mondani neki. Ennyi. Persze ilyenkor ez is több a semminél és ez egy lelki mentőkötél, amibe kapaszkodhat.