Skip to content Skip to sidebar Skip to footer

A Támasztér @csetpont oldalán időnként nagyon szívszorító esetekkel lehet találkozni. Ilyen volt egy 11 éves kislány esete, aki a két ünnep között keresett meg minket. Már a bevezető mondata az volt, hogy mit csináljak, az anyukám megint részegen alszik, csak annyi időre kel fel, amíg enni ad valamit.

Ahogy írta, karácsonykor „anyukámmal nem nagyon tudtam lenni, mert a nap 6 órájában be van rúgva! Csak ma volt kivétel!” Az édesanyja kb. 2 éve iszik, amióta meghalt a kislány nagymamája. Velük él még a nevelőapja, akit utál, mert veri őket. Végső elkeseredésében fordult hozzánk, mert teljesen kilátástalannak érezte a helyzetét.

Kérdezgettem, van-e olyan felnőtt, akihez szükség esetén fordulhat. Igen is, meg nem is. Van egy keresztanyja, aki valamennyit segít, de ő sem lehet velük állandóan. A keresztanyja lánya a legjobb barátnője, ő hívta fel ránk a kislány figyelmét.

Ilyen helyzetben nagyon tehetetlennek érzi magát a segítő. Hiszen próbál tanácsokat adni, hogyan próbáljon túlélni a gyerek, vagy elcsípni egy olyan pillanatot, amikor az édesanyja józan, de “nem hallgat rám! Mindig azt mondja, hogy leszokik, de nem.”

A segítség, melyet ilyenkor adunk kevésnek tűnhet, hiszen a gyámügyet több okból sem hívhatjuk: akik nekünk írnak ismeretlenek, Facebookon keresztül nehezen vagy egyáltalán nem beazonosíthatóak. Azt is megígérjük minden alkalommal, hogy köztünk marad a beszélgetés. Ezeknél a szívfájdító eseteknél csak nyugtatgatni tudjuk a csetelőt, kedveseket mondani neki. Ennyi. Persze ilyenkor ez is több a semminél és ez egy lelki mentőkötél, amibe kapaszkodhat.

Közérdekből nyilvános adatok

Hivatalos név: Kamasztér Alapítvány. Közhasznú szervezet.

Alapító: Dr. Pozsonyi László.

Az alapítvány kezelő és legfőbb szerve az 5 tagú kuratórium.

A kuratórium elnöke: Balog Edina Anna.

A kuratórium titkára: Szedlák Gábor.

A kuratórium tagjai: Duhajné Kiss Ilona, Molnár Árpádné, Benda Károly.

Az alapítvány székhelye és posta címe: 1035 Budapest, Szél utca 3-5 fszt. 20-21.

Adószám: 18112670-1-41.

Bankszámlaszám: 11703006-20069823-00000000.

Bírósági nyilvántartási szám: 8896

Az alapítvány alaptevékenysége a játékon keresztüli készség-, és képesség fejlesztés. Közvetlen célcsoportja a 12-29 év közötti fiatalok. Közvetett célcsoportja a szülők és a pedagógusok. Országosan működő szervezet vagyunk. Tevékenységeinket kihelyezett helyszíneken, illetve a Budapesten található tehetségpontunkban végezzük, melynek címe: 1051 Budapest, Zrínyi utca 5. negyedik emelet 407-es szoba. Tevékenységét önkéntes munkavállalással végzi. Közérdekű önkéntes nyilvántartási szám: 7969.

Éves közhasznúsági jelentések: Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény és a civil szervezetek gazdálkodása, az adománygyűjtés és a közhasznúság egyes kérdéseiről szóló 350/2011. (XII.30.) Korm. rendelet alapján készült közhasznúsági jelentéseink. 2014, 2013, 2012, 2011, 2010

Dokumentumok

Alapító okiratunk a 2014. március 15-én hatályba lépő új Polgári Törvénykönyv szabályai (74/A-74/F.§-ai) alapján készült. A törvényi rendelkezések szerint az alapító okiratunk 2014. március 8-án módosításra került, mely módosítás 2014. 10. 22-ével emelkedett jogerőre.

Alapító okiratunk a 2014. március 15-én hatályba lépő új Polgári Törvénykönyv szabályai (74/A-74/F.§-ai) alapján készült. A törvényi rendelkezések szerint az alapító okiratunk 2014. március 8-án módosításra került, mely módosítás 2014. 10. 22-ével emelkedett jogerőre.