„Mutass utat” című projektünkben egy élhetőbb jövőért dolgozunk. Hiszünk abban, hogy a tehetségek kibontakoztatásával az emberiség életminőségének javulásához járulunk hozzá. Hiszen a tehetségek munkaerőpiaci megjelenése a társadalom legfőbb erőforrása.
Ma Magyarországon a társadalom legszegényebb 30 százaléka neveli a magyar gyerekek több mint felét, ezzel együtt a tehetséges gyerekeknek is legalább a felét, akik a mélyszegénységből adódó kedvezőtlen körülmények miatt elkallódnak. Óriási veszteség ez a társadalomnak.
Mi a Kamasztér Alapítványnál úgy gondoljuk, hogy tennünk kell értük. Meg kell mutatnunk a szegénységből kifelé vezető utat, fel kell kutatnunk a gyerekekben rejlő lehetőségeket és ezt megmutatni, elhitetni velük és motiválni őket a tanulásra, fejlődésre. Ezt tudjuk vállalni közelgő projektünkben, mely a mélyszegénységben élő tehetséges gyerekek mentális fejlesztését, továbbtanulási támogatását és munkaerőpiaci integrálását tűzte ki célul.
Induló projektünk a mélyszegénységben élő tehetséges gyermekek számára mutat utat a biztos megélhetéshez. Mindezt elérő programokkal, kompetenciafejlesztéssel, és hosszú távú mentori támogatással valósítjuk meg. Programunk a tehetséges gyerekek továbbtanulási és elhelyezkedési esélyeinek megteremtésével segíti elő a változást a támogatott gyerekek életminőségében.
Tehetségek márpedig a mélyszegénységben is vannak.
A tehetség nem válogat. Megjelenik itt, ott, amott, különböző formában. Fajra, nemre, bőrszínre, társadalmi helyzetre tekintet nélkül, egyszer csak kinyílik, mint egy rózsa. A környezeti hatás bontakoztatja ki, ha sikerül megfelelő teret adni neki. Ma Magyarországon sok olyan gyermek van, aki csak azt érzi, hogy más, mint a többi. Megfelelő családi háttér nélkül nem tud érvényesülni. Elvész ez a kincs, pedig nagy szükség lenne rá. Ő lehetne a példa, akire felnéznek társai. Ő lehetne az, aki utat mutat, aki reményt kelt és aki bizonyít. Hiteles és sikeres. Sikeres abban, hogy van munkája, rendszeres jövedelme, nincsen tartozása. Igazi siker ez egy olyan közegben, ahol senki sem foglalkoztatott és esélye sem nagyon van a munkavállalásra. Közmunkából, szociális ellátásból megélni nem lehet, csak napról napra élni, ami a gyermek fejlődését nem szolgálja. Tehetséggel innen kitűnni óriási lépés, mert tanulni, fáradni, teljesíteni, megfelelni, fejlődni, megérteni, elfogadni, kitartónak és következetesnek lenni abban a környezetben, ahonnan ő jön, nincs minta.
Ezért „Mutass utat” projektünkben őket támogatjuk. Törődést, fejlesztést, mentorálást, tanácsadást, lehetőséget kap tőlünk, hogy képes legyen változni, önmagáról gondoskodni, álmait valóra váltani, tehetségét a társadalom számára is hasznos módon kamatoztatni.
Ha számodra is fontos ügy a hátrányos helyzetű tehetségek felkarolása, támogathatod projektünket adód 1%-ával, szaktudásoddal, önkéntes feladatvállalással, pénzbeli vagy tárgyi adománnyal.
Bankszámla számunk: Magnet Bank: 16200106-11654892