Skip to content Skip to sidebar Skip to footer
koncentráció a gyerekeknél

Amikor a koncentráció gyakorlására kerül sor a fejben munka során, a gyerekek rendre rájönnek, hogy nem is tudják mire kell figyelni. Azt gondolják, hogy koncentrálnak, de közben nem is. Rájönnek, hogy nem mindegy, hogy mire koncentrálnak és az sem, hogy mennyi ideig, milyen erősen.

Eleinte szinte minden esetben romlik a koncentrációs szintjük, mert annyira koncentrálnak arra, hogy koncentrálni kell, hogy végül elrontják a gyakorlatot.

A koncentráció tudatosítása ezért egy rendkívül fontos része a fejben munkának. Amikor magától rájönnek, hogy hogyan kell ezt csinálni, ugrásszerűen javul az eredményük.

A gyerekeknél a koncentráció fejlesztés célja, hogy minél hosszabb ideig tudják a feladat végrehajtásán tartani a figyelmet; közben minden egyéb gondolatot, külső körülményt kizárni.

Amikor az egyik azzal küzd, hogy mikor fogják már megdicsérni, mert csak a többiek nevét hallja, a másik pedig azon mérgelődik, hogy neki miért nem megy olyan jól, mint a többieknek, pedig ő sokkal többet gyakorol, akkor gondolhatjuk, hogy minden másra figyelnek csak a feladat végrehajtására nem.

Sportcoaching témában ingyenes tartalmakat, szakmai cikkeket osztunk meg és online workshopokat tartunk a Kamasztér Alapítvány „Fejben dől el” Facebook csoportjában, ahova szeretettel várunk.

Ha érdekelnek az egészséges sporttolással kapcsolatos mentális témák vagy szeretnél többet tudni a sportcoaching pozitív lelki hatásairól, vedd fel velünk a kapcsolatot.

Közérdekből nyilvános adatok

Hivatalos név: Kamasztér Alapítvány. Közhasznú szervezet.

Alapító: Dr. Pozsonyi László.

Az alapítvány kezelő és legfőbb szerve az 5 tagú kuratórium.

A kuratórium elnöke: Balog Edina Anna.

A kuratórium titkára: Szedlák Gábor.

A kuratórium tagjai: Duhajné Kiss Ilona, Molnár Árpádné, Benda Károly.

Az alapítvány székhelye és posta címe: 1035 Budapest, Szél utca 3-5 fszt. 20-21.

Adószám: 18112670-1-41.

Bankszámlaszám: 11703006-20069823-00000000.

Bírósági nyilvántartási szám: 8896

Az alapítvány alaptevékenysége a játékon keresztüli készség-, és képesség fejlesztés. Közvetlen célcsoportja a 12-29 év közötti fiatalok. Közvetett célcsoportja a szülők és a pedagógusok. Országosan működő szervezet vagyunk. Tevékenységeinket kihelyezett helyszíneken, illetve a Budapesten található tehetségpontunkban végezzük, melynek címe: 1051 Budapest, Zrínyi utca 5. negyedik emelet 407-es szoba. Tevékenységét önkéntes munkavállalással végzi. Közérdekű önkéntes nyilvántartási szám: 7969.

Éves közhasznúsági jelentések: Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény és a civil szervezetek gazdálkodása, az adománygyűjtés és a közhasznúság egyes kérdéseiről szóló 350/2011. (XII.30.) Korm. rendelet alapján készült közhasznúsági jelentéseink. 2014, 2013, 2012, 2011, 2010

Dokumentumok

Alapító okiratunk a 2014. március 15-én hatályba lépő új Polgári Törvénykönyv szabályai (74/A-74/F.§-ai) alapján készült. A törvényi rendelkezések szerint az alapító okiratunk 2014. március 8-án módosításra került, mely módosítás 2014. 10. 22-ével emelkedett jogerőre.

Alapító okiratunk a 2014. március 15-én hatályba lépő új Polgári Törvénykönyv szabályai (74/A-74/F.§-ai) alapján készült. A törvényi rendelkezések szerint az alapító okiratunk 2014. március 8-án módosításra került, mely módosítás 2014. 10. 22-ével emelkedett jogerőre.